Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Góczi István ügyvezető igazgató elmondta, hogy mindent megtettek, hogy a teljesítsék a működéshez szükséges feltételeket.
Január 13-án csak felfüggesztették, április 13-tól viszont vissza is vonta a Magyar Energia Hivatal az EMEFESZ engedélyét.
Góczi István, a gázcég ügyvezető igazgatója az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy mindent megtettek, hogy a teljesítsék a működéshez szükséges feltételeket, ám már a határidő lejárta előtt jelezték a hatóságoknak nem tudtak elszámolni minden ügyféllel. Azt egyelőre nem tudni újra folyamodik-e működési engedélyért az EMFESZ, az igazgató szerint erről egyelőre korai beszélni.